2011-08-01 19:46:21

Claudius császár születése

Szerző: Tarján Tamás

Kr. e. 10. augusztus 1-jén született Tiberius Claudius római császár (ur. 41-54), a Iulius-Claudius-dinasztia negyedik uralkodója. Trónra lépése után Claudius a principátus egyik legtehetségesebb vezetőjének bizonyult, aki törvényhozóként, hódítóként és mecénásként is maradandót alkotott a császárság hajnalán.

A császár Nero Claudius Drusus hadvezér és Antonia Minor legkisebb gyermekeként, Lugdunum – a mai Lyon – városában látta meg a napvilágot. A feljegyzések szerint a későbbi császárt már gyermekkorától kezdve egy rejtélyes betegség gyötörte, melyet sokan szélütéssel vagy a gyermekbénulással azonosították: azt írják, fejét idegesen rángatta, lábai gyengék voltak, felfokozott idegállapotában pedig gyakran nyáladzott. A Claudius által száműzött Seneca és később Suetonius mindent megtettek annak érdekében, hogy a princepset besározzák, ezért amellett, hogy fertelmes külsővel festették le, szellemi képességeit is megkérdőjelezték, unalmasnak, együgyűnek és könnyen befolyásolhatónak mutatták be. Ennek nem csak Claudius uralkodói teljesítménye – és néhány fennmaradt írása – mond ellent, de az a tény is, hogy a császár fiatalon tudományos pályára készült, oktatását pedig olyan szellemóriások végezték, mint Titus Livius, Róma leghíresebb történetírója, vagy Athenodoros Cananites és Sulpicius Flavius filozófusok. Claudius nyugodtan a tudományoknak szentelhette életét, hiszen családja a betegségéből eredő szégyenérzet miatt nem engedte a politika közelébe. A későbbi császár első jelentős pozícióját csak 47 esztendősen foglalhatta el, amikor Caligula császár (ur. 37-41) mellett 37-ben consulnak választották; unokaöccse halálát követően aztán megörökölte a trónt is. Claudius – vélhetően betegsége miatt – szerencsésen túlélte az őrjöngő császár uralmát, így, miután 41-re ő maradt a dinasztia egyetlen élő férfitagja, a praetorianusok lázadásuk után őt választották meg új uralkodójuknak.

Claudius uralmát a – császári adományoknak köszönhetően – lojális hadsereg segítségével szilárdította meg, miközben egy eredményes centralizációs programot hajtott végre. A fiscus és a kancellária létrehozásával önálló kormányhivatalokat teremtett, melyek – felszabadított rabszolgáival az élen – segítségével a kezében összpontosult a birodalom irányítása. Mindeközben természetesen igyekezett jó viszonyt ápolni a senatusszal is, melyet látszatintézkedések tömegével – például számos senatusi provincia visszaadásával, gyakori megjelenésével, szerény reprezentációjával – próbált meg kárpótolni. A népgyűlés és Claudius viszonyában végül az volt a legsúlyosabb tehertétel, hogy a császár – miután kiterjesztette a polgárjogot a galliai szabadokra – szenátorokat hívott meg Rómába a provinciából. Ez a lépés mindennél jobban tükrözte az uralkodó szándékait, ezért a senatus nyíltan elfordult tőle, és a későbbiekben számos összeesküvést szervezett Claudius ellen. Az uralkodó az államigazgatás mellett az igazságszolgáltatás reformjának ügyét is a szívén viselte, ésszerűsítette a bíróságok ülésrendjét, miközben számtalan rendeletet adott ki, és gyakran személyesen elnökölt a fontosabb tárgyalásokon. Claudius humanitására rávilágít azon törvénye, mely a rabszolgák megölését a szabad emberek meggyilkolásával tette egyenlővé.

A császár uralkodása során – 48-ban – népszámlálást tartatott, közmunkák révén pedig javította Róma víz- és élelmiszer-ellátásának feltételeit: a császár megbízásából két vízvezeték – Aqua Claudia, Anio Novus – is felépült, miközben Ostia mellett, Portusban egy új kikötő létesült. Claudius arra is kísérletet tett, hogy a Fucinus-tó lecsapolásával új szántóföldeket adjon az itáliaiaknak. Az uralkodó az Örök Városban is bőkezűnek bizonyult, nem csak az építkezések – Circus Maximus díszítése, Pompeius színházának újjáépítése – de a szórakoztatás terén is: megrendeztette a fényűző századéves játékokat, rendre gladiátorjátékokat és cirkuszi bemutatókat pénzelt, miközben a vallási élethez és a törvényhozáshoz hasonlóan a város polgárainak mindennapjaiban is fel akarta támasztani az ősi szokásokat, tradíciókat. Azon túl, hogy Claudius elsősorban a centralizáció és az infrastruktúra fejlesztésének terén alkotott maradandót, hódításaival is gyarapította Rómát: a korábban meghódított Mauretania, Trákia, az alpesi Noricum és a Rajna folyóig terjedő Germánia az ő szervező munkája eredményeként tagozódott be a birodalomba. Claudius volt az első császár, aki felismerte a folyókra támaszkodó védelmi rendszer – a limes – előnyeit, és a természetes határok kialakítására törekedett. Az uralkodó emellett 43 után – Flavius Vespasianus, a későbbi császár hadvezérsége alatt – számos hadjáratot indított Britannia meghódítására, a szigetet aztán a római légiók Claudius élete végére nagyrészt uralmuk alá hajtottak.

A császár számos erénye és eredménye ellenére ugyanakkor magánéletében igen szerencsétlennek bizonyult: négyszer házasodott, de első asszonya meghalt, második feleségétől elvált, az uralkodása alatt elvett Messalina pedig kicsapongó életmódja és titokban kötött második házassága után a vesztőhelyen végezte. Claudiust ezután sodorta a végzett ifjabb Agrippinához, Nero (ur. 54-68) anyjához, aki intrikái révén nem csak a császárt, de annak környezetét is befolyása alá vonta, és elérte, hogy az uralkodó ne vér szerinti fiát, Britannicust, hanem adoptált gyermekét, Nerót jelölje utódjának. A mendemonda szerint, miután a hatalomra éhes asszony elérte célját, 54 októberében – mérges gombával – a túlvilágra segítette az idős Claudiust, akinek nyugodt időszakát Nero hírhedt császársága követte.

Forrás: Rubicon kalendárium

Római-limes.lap.hu | Római-emlékek.lap.hu