2011-05-20 07:09:13

Floralia 2011


Flora temploma felszentelésének ünnepe (Kr.e. 238) minden évben a tavasz köszöntése az antik Rómában. Antik környezetben látványos, korhű jelmezes bemutatókkal színesített programok várják az ide látogatókat.

Tovább »

2010-03-08 14:38:02

Virtuális Róma is épül Aquincumban


Sikeresnek bizonyult az Aquincumi Múzeum pályázata, amelyet a Közép-Magyarországi Operatív Programban turisztikai vonzerő fejlesztésére nyújtottak be. A romantikus romkert mellett 21. századi technika is várja majd a látogatókat - írja a műemlékem.hu.


Fotó: Kovács Olivér

Tovább »

2009-04-06 19:18:34

A Római birodalom határai - a limes


limes

A fénykorát élő, három kontinensre kiterjedő Római Birodalomnak komoly feladatot jelentet az óriási  területet jelentő határvonalak védelme és ellenőrzése.

A mesterséges határvonalak kialakítását a Kr. u. 1. században kezdték meg, a végeredmény pedig egy több ezer kilométer hosszú, hegyeken-völgyeken átívelő védelmi rendszer lett.

 

A limes első részeként az úgynevezett Hadrianus-fal került fel a Világörökségi Listára (1987-ben).
Magyar kezdeményezésre hozták létre azt a projektet, melynek célja, hogy a limes valamennyi szakasza, egységesen legyen része a Világörökségi Listának.

Tovább »

2009-03-09 17:10:21

Torma Károly, Aquincum felfedezője

 

Régész, akadémikus, egyetemi tanár, aki Aquincum romjainak feltárásával és az aquincumi múzeum megalapításával szerzett múlhatatlan érdemeket.

Tovább »

2009-03-01 17:44:13

Contra- Aquincum


contra aquincum
Római emlékek

Tovább »

2008-11-28 17:21:56

Turistalátványosság lesz Romulus meggyilkolásának helyszíne

Hamarosan a turisták számára is látható lesz a római Fórumon az a hely, ahol a város első királyát birodalmi ábrándjai, és hatalommal kapcsolatos megszállottsága miatt mészárolhatták le, és amit az 1950-es években még lebetonoztak.

Angelo Bottini professzor, Róma régészeti főfelügyelője szerint a föld alatt egy fekete márványkő jelöli a helyet, ahol a mítosz szerint Romulus meghalt. A terület nincs túl jó állapotban: az 1950-es években állagmegóvási célokkal egy vasbeton kockával fedték le. Azt azonban a heves esőzések, és az időjárás szinte teljesen tönkretette, ezért a hatóságok a kocka elmozdítása mellett döntöttek. Az először 1899-ben felfedezett helyszín fölé egy álmennyezetet építenek majd, amely lehetővé teszi a további régészeti kutatásokat is.

Tovább »

2008-11-17 13:32:21

Az ókori Róma is felkerült a Google térképére

 Nem akart megállni a Google a mai világok feltérképezésénél. Virtuális időutazásra invitálja ezért a Google Earth az internetezőket, hogy látogassanak el a Kr. u. IV. századi Rómába.

Róma az első ókori város, amelyet életre kelt a Google Earth. A háromdimenziós modell, amely több mint 6700 ókori épületet "kelt életre", a Kr. u. 320 Rómáját mutatja be, amikor I. Constantinus, azaz Nagy Konstantin (272-337) uralkodása alatt az Örök Város lakosainak száma meghaladta az egymillió főt. (Ekkor Róma volt a világ legnagyobb városa, később az egymilliós lélekszámot a viktoriánus Londonnak sikerült elérnie.) Az érdeklődők emellett 250 helyszínről bővebb információt is kaphatnak.

Tovább »

2008-11-01 19:25:52

Újra látogatható az ókori Puteoli stadionja

 Ötszáz év múltán nyitják meg ezen a hétvégén a látogatók előtt az ókori római Puteoli (mai Puzzuoli) stadionját, ahol Antoninus Pius császár (138. és 161. között uralkodott) megalapította az olimpiai játékok római változatát.




Tovább »

2008-10-16 08:46:43

Eladnák Pompeji romjait

Veszélybe került idén nyáron Pompeji romvárosa: az olasz kormányzat szükségállapot bevezetésével próbálta elejét venni a további rongálásoknak és fosztogatásoknak. A következő lépés még ennél is radikálisabb lehet, és akár magánkézbe is kerülhet a Vezúv tövében fekvő látványosság.

pompej

Tovább »

2008-10-15 16:31:36

Újra látogatható az ókori Puteoli stadionja

Ötszáz év múltán nyitják meg ezen a hétvégén a látogatók előtt az ókori római Puteoli (mai Puzzuoli) stadionját, ahol Antoninus Pius császár (138. és 161. között uralkodott) megalapította az olimpiai játékok római változatát.

puteoli

Tovább »

2008-10-15 08:56:23

Az élvhajhász etruszkok emlékei

Két és fél ezer évvel ezelőtt élt nép mindennapjai a Népszabadság DVD-jén

Népszabadság • Ötvös Zoltán • 2008. október 15.

Számos technikai újítást hagytak ránk, művészi alkotásaik lenyűgözőek, de ma sem értjük nyelvüket, és azt sem tudjuk, honnan jöttek. Az etruszk népről szól lapunk DVD-sorozatának következő epizódja.

Időszámításunk előtt kilencszáz évvel jelentek meg az etruszkok - tizenkét városállamból állt birodalmuk. Erről a különleges népről nagyon keveset tudunk. Lehet, hogy az őslakosok egy csoportja erősödött meg, s hozta létre a félezer éven át fennálló birodalmat, de az is elképzelhető, hogy a Földközi-tenger távolabbi pontjáról telepedtek ide. Bizonytalanságunk oka, hogy nem maradt fenn etruszk irodalmi alkotás, nem fejtettük meg nyelvüket sem, így amit róluk tudunk, azt a kortársak beszámolóiból ismerjük, illetve városmaradványaikból fejtettünk meg. Mai ismereteinkről ad alapos betekintést a Rejtőzködő etruszk város címmel holnap megjelenő Népszabadság-DVD.

Tovább »

2008-10-07 15:09:38

Sorsdöntő ütközetek az ókorból IV.rész

Tovább »

2008-09-30 21:14:01

Sorsdöntő ütközetek az ókorból II.rész

Püdna - i.e.168

A Róma és a makedón Antagonida dinasztia között lezajlott püdnai csata Róma fölényét jelképezi a hellenisztikus világ fölött, és az Antagonida királyok uralmának végét, akik hatalmukat egészen Nagy Sándorig vezették vissza.

Tovább »

2008-09-29 14:22:34

Sorsdöntő ütközetek az ókorból I.rész

Mindenki szereti a csatákkal teli véres jeleneteket, amit a témában készített filmek népszerűsége is bizonyít. A következő lista nem annyira a halottak száma alapján állítja sorrendbe a földközi-tengeri térség ókori csatáit, inkább stratégiai jelentőségük vagy a hadviselési módszerekben okozott változások szerint.


A leghíresebb futás előtti csata
 
  
Carrhae - i.e. 53

Tovább »

2008-09-26 11:10:46

Mentik a római erődöt

Népszabadság • Csordás Lajos • 2008. szeptember 23.

Alig másfél méterre emelkednek ki a parti homokfövenyből a római kori Contra Florentiam erődjének falmaradványai Dunafalvánál. Néhány éve még jóval több látszott belőlük, ám minden nagyobb árvíz bontott valamicskét a majd' kétezer éves falakból, az elsodort építőkövek ott hevernek szétszórva a rom körül. A hajdani kikötőerőd falainak egy része valószínűleg eleve a vízben állhatott. Biztos legalábbis, hogy parti bástyáitól falak indultak a víz felé, amelyek - mint a búvárrégészek kimutatták - facölöpökön álltak a mederben.


Dunafalva

Légifotók:
http://www.civertan.hu/legifoto/legifoto.php?page_level=132

Tovább »

Blog  felvétele kedvencek közé
Szerzõ hozzáadása a kedvencekhez
Google PageRank
Add a Startlaphoz

A blog rövid leírása

Kevesen ismerik a római kort Pannonia területén, ezt szeretném bemutatni itt.


Startlapjaink

Rólam

Szeretem a levegőből és a földről is fényképezni műemlékeinket. Hosszú évek óta gyűjtöm a várak, kastélyok és kolostorok - romok és épen ránk maradt műemlékek - képeit. A légifotókat földi képekkel és leírásokkal egészítem ki, melyeket több fórum is közöl. Mostanában eze n témákból startlapokat - linkgyűjteményeket - is szerkesztek. Foglalkozom magyar várakat és kastélyokat bemutató könyvsorozat kiadásával, illetve egy könyvkiadó megbízásából több fotóalbumot készítek elő. Szeretném az illusztrált kártyáimon és képeslap formában népszerűsíteni Magyarország épített örökségeit. A weboldalamon 60.000 légifotó látható hazánkról. Jó böngészést kivánok! www.civertan.hu, Kiadványaink a www.var-webaruhaz.hu oldalon tekinthetők meg.

kártya


Blogroll

3D - Anaglif, térhatású fotók magyar várakról

Archívum

Kedvenc szerzõk

Blogom címkéi



http://rss.romaikor.blogter.hu/