2008-03-05 10:46:02

Római emlékek VI.rész

GERULATA - Oroszvár

Római emlékek

Carnuntumtól keletre kettévált a limes-út. A tényleges limes-út továbbra is a Duna folyását követte, a másik azonban a hainburgi hegyet délről elkerülve egyenesen Ad Fexum felé tartott. A felszínen is jól meg lehet figyelni ennek az útnak a vonalát. A másik utat követve hamarosan Gerulata (Oroszvár-Rusovce) erődjébe érünk, mely a mai Szlovákia területén fekszik. Gerulata helyét már több mint 100 évvel ezelőtt azonosította Sőtér Ágost. Az erőd a mai Rusovce északnyugati részében fekszik, nem messze a Duna régi folyómedrétől. A helyszín első régészeti ásatási eredményei a tizenkilencedik század végéről származnak. Sőtér Ágost a régi folyamágy oroszvári partján a Bergl nevű dombon vastag falakat talált. Az ásatások 1961-ben az itt álló templom közelében egy későrómai erődöt hoztak felszínre. Egy falba épített felirat alapján biztosra vehető, hogy Traianus korától kezdve az ala I milliaria Cannenefatium alkotta az erőd helyőrségét. Az ásatások további eredményeként kettős V-alakú árok nyomai is előkerültek, melyekről feltételezték, hogy azok a korai auxiliáris palánktáborhoz tartoztak. Az 1998-ban és 2000-ben a Magyar utcában folyó ásatások megerősítették az előző feltételezést, mikor előkerült a palánktábor déli sarkának 27 m hosszúságú dupla árokkal rendelkező íve. Az erődítmény falain belül katonai barakkokat ástak ki.

Tovább »

2008-02-29 22:25:52

Római emlékek III.rész

ALA-NOVA - Schwehat


A következő katonai állomás a schwechati erőd, amelyamai helység temetője alatt és mellett található. Ennek a helynek a neve szomorúan cseng a magyarok fülében, mert 1848 őszén itt szenvedtek vereséget a forradalmi magyar csapatok a császári erőktől, ami egyben a bécsi forradalom tragikus végét is jelentette. A római erőd neve Ala Nova volt (új lovas szárny), talán azért, mert a Vindobonából elvezényelt lovascsapat ide került.

Tovább »

2008-01-26 23:16:39

Újraírták a római történelmet

 Az Osiris Kiadó által megjelentetett Római történelem két szempontból jelent újdonságot a hazai felsőoktatási tankönyvpiacon. Egyrészt az utóbbi negyven évben nem jelent meg ilyen - kézikönyvként is használható - tankönyv magyar nyelven és magyar szerzőktől, másrészt negyven évvel ezelőtt más elvárások érvényesültek a tankönyvek tanulhatóságával szemben. 
 








Tovább »

Blog  felvétele kedvencek közé
Szerzõ hozzáadása a kedvencekhez
Google PageRank
Add a Startlaphoz

A blog rövid leírása

Kevesen ismerik a római kort Pannonia területén, ezt szeretném bemutatni itt.


Startlapjaink

Rólam

Szeretem a levegőből és a földről is fényképezni műemlékeinket. Hosszú évek óta gyűjtöm a várak, kastélyok és kolostorok - romok és épen ránk maradt műemlékek - képeit. A légifotókat földi képekkel és leírásokkal egészítem ki, melyeket több fórum is közöl. Mostanában eze n témákból startlapokat - linkgyűjteményeket - is szerkesztek. Foglalkozom magyar várakat és kastélyokat bemutató könyvsorozat kiadásával, illetve egy könyvkiadó megbízásából több fotóalbumot készítek elő. Szeretném az illusztrált kártyáimon és képeslap formában népszerűsíteni Magyarország épített örökségeit. A weboldalamon 60.000 légifotó látható hazánkról. Jó böngészést kivánok! www.civertan.hu, Kiadványaink a www.var-webaruhaz.hu oldalon tekinthetők meg.

kártya


Blogroll

3D - Anaglif, térhatású fotók magyar várakról

Archívum

Kedvenc szerzõk

Blogom címkéi



http://rss.romaikor.blogter.hu/