2008-08-14 13:29:08
Képek Brigetio római kori pincéiről
Első ízben kerültek elő álló falak a Komárom/Szőny területén, az ókori Brigetio lakóházainak feltárása során - közölte Borhy László egyetemi tanár, az ELTE Ókori Régészeti Tanszékének vezetője az ásatási szezon utolsó napjának leleteiről nyilatkozva.
Pannónia provincia i.sz. 1. századi meghódítását követően építették a Duna partján az első, fa-föld konstrukciójú római katonai tábort, amelyben egy segédcsapat állomásozott. Ezt váltotta fel a Brigetióba helyezett légió legkésőbb a 2. sz. elején épített, kettős árokkal körülvett tábora. Akárcsak mindenütt másutt a Római Birodalomban, Brigetio táborát is körülvette egy városi jellegű település, a hadsereget kiszolgáló kézművesek és iparosok, valamint a katonák - sokáig törvényesen el nem ismert - családtagjai által lakott úgynevezett canabae legionis.

Római kori városi lakóház udvara
- Írta: CivertanF2
- Hozzászólások: 1






